Peloqueria, avagy fodrászat a Basidában

Hétvégén hajat festettem, Juani a a három női lakó közül az egyik lelkesen segített. Már nagyon rég nem fodrászkodtam magamnak egyedül és valójában most sem kellett mert J. megadta az összes kelléket ami ilyenkor kell: volt ecset műanyagtál és egy jó adag szaftos pletyka, amivel festés közben ellátott a kis közösségről.

Megtudtam például hogy a vezető F. elég sok helyen utazgatott régen és szakácsként is dolgozott random helyeken, nem szereti ha a nők túlsminkelik itt magukat, ahogy a pletykalapokat sem. J. viszont büszkén mutatta legújabb szerzeményét, a Pronto magazint ami kb. a helyi Story-nak felel meg és sutyiban vette a szabadnapja alatt a városban. Ha lett volna egy normális kávé itt, fullos fodrász-szalonban éreztem volna magam.

Az eredmény meg itt látható!

Sok beszédnek egy teteje

Ma talalkoztam a koordinalo nocivel, akivel a problemak kezdodtek, mivel teves informaciokat kozolt velem. A dolgok addig fajultak, hogy mult heten megkerdezte, mikor akarom abbahagyni a projektet…. igy javasoltam neki egy szemelyes talakozast a Mendez Alvaro-nal, ami egy vonatmegallo is.

Szereny velemenyem szerint, ha valakit komolyan akarsz venni,es konfliktus-menedzselni, akkor az az elso lepes, hogy egy igenyes helyre mentek. Nem kell nagyon poshy-nak lennie, de nem art ha halljatok egymast, es baratsagos a kornyezet.

Ehhez képest amint talákoztunk, a nőci (nevezzük csak M.-nek), rögötn megindult a helyi váró fele, ami tele volt tranzit-emberekkel, műanyagszékekkel és zajjal. Én egy hangulatos kis kávézóban képzeltem el az eszmefuttatást, így úgy tűnt hogy ez egészet nagyon gyorsan akarja lerendezni, ami az arcán is látszott.

Egy kis közhely-simogató small talk után leültünk, és átváltottunk angolra, még mindig az ami sokkal jobban megy a spanyolnál. Megkérdezte miben tud akkor most mégis segíteni. Igyekeztem felvenni a legcukormázosabb mosolyomat, és belekezdtem a mondókámba.

Hogy a program totálisan más, mint amit leírtak. A hely is máshol van. Hogy nekem a sulira is dolgoznom kell még, erre pedig több szabadidő kell. Hogy totálisan unfair-ül kezelik a pénzügyeket, ésatöbbi. Hogy itt szabályok vannak (lásd, dohányzás tiltása, hétvégén is alkalmazkodás a kajaidőhöz), amit nem tudtam előre.

A pénzről lezsíroztuk, hogy akkor jár mindenképpen az a plusz hétvégi összeg. Arra, hogy én kellemetlenül érzem magam, hogy a szervezetem nem kap semmit, mégis ők látnak el, elkezdett hadoválni mennyi költség nekik a zsebpénz meg a repülőjegy(hozzátenném, ez nem a havi keretből van és nem ők fizetik), meg hogy a Basida elégedett azzal, hogy csak a a munkaerőt kapják ezért cserébe. Meg hogy neki is kell salary meg irodát bérelni blabla. Ez pontosan az a válasz volt, amire számítottam, szóval annyira nem vitatkoztam vele, a hostolók majd elrendezik ha akarják, végül is nekik is pár kattintás hogy megtudjanak mindent az EVS-ről.

A többi problémámra mindig csak az volt a válasza, hogy háááát igen, nem tudta hogy ez a hely annyira különbözik a másik kettőtől (elismerte hogy akkor járt ott először amikor engem lehozott), és hogy általában mindig elmondja az extra szabályokat skype interjú közben, erről lehet hogy nálam elfeledkezett…. Akkor viszont nem értem, a másik otthonban az olasz srác miért ott tudta meg hogy nem lehet cigiznie, és miért közölték vele az első napon, hogy amint megérzik rajta a dohányzás szagát, mehet is vissza Olaszországba. Ezek szerint neki is elfelejtette közölni a dolgokat?

Sajnos erre is csak felelősség-hárítás volt a válasz, hogy jah hát ismered A-t (olasz srác), biztosan csak meg akarták ijeszteni, hogy tuti ne cigizzen a bentlakók előtt, mert szerinte ezt csinálta. Igaz, hogy A-nak első ránézésre van egy junkie feje (és valóban elég sokat szív), de itt nyilván nem ez a probléma, meg komolyan kinézet alapján mondanák meg vkiről hogy potenciális troublemaker-e?

A másik kedvenc részem az volt, hogy a fiataloknak biztosan mindig elmondja ezeket a szabályokat, lehet hogy akkor úgy gondolta hogy én már idősebb vagyok és ezért nem kell…. Attól még életemben nem dolgoztam hasonló helyen, és honnan a fenéből tudhattam volna hogy itt, ezen a konkrét helyen mik a napi feladatok?

Ezeket próbáltam udvariasan elmondani, és kipréseltem belőle azt az ígéretet, hogy átírja a programot, hogy a jövőben ne legyen félrevezető, és én is leírhatom a tapasztalataimat.

UPDATE: ez meg is történt, két helyen írta át: az egyik, hogy a hely nem 10, hanem 60 km távolságra van Ciudad Real-tól, és a ‘taking care’ kifejezést átírta ‘taking care of personal hygenie-re’. A beosztás ugyanolyan szar maradt, semmi nincs a hétvégékről leírva, és a programok is tévesek.

Mindenesetre úgy érzem magam, mint egy kiégett középiskolai tanár, aki azért megpróbál a vizsgára készülő gyereknek up-to-date anyagokat fénymásolni a szociszagú tanári szobában, ahol a fénymásoló néha beakad.

Haladás van, amire elég büszke vagyok, de messze van még az az elégséges kedves M.!

 

Lekvár-generáció

Megvan az a szociálpszichológia kísérlet, amiben különböző mennyiségű és fajtájú lekvárokat kóstoltattak egy bevásárlóközpontban az emberekkel? Számomra nagyon tanulságos több szempontból is, és az utóbbi időben sokat gondolkodtam  a kísérlet eredménye és a generációm problémái közötti  párhuzamokon.

Az eredeti felállás szerint először 6, majd 24 féle lekvár volt kitéve a pultra, amiből a vásárlók szemezgethettek és kóstolhattak. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a választási lehetőségek száma hogyan befolyásolja az érdeklődést, illetve ténylegesen vásárolt mennyiséget. Hát nem úgy, ahogy azt azt naivan gondolnánk: a 24 felsorakoztatott lekvárból mindössze az emberek 3-4 százaléka választott egyet, míg a kevesebb variációt tapasztalók között, ez az arány kb. 30-ra növekedett, vagyis a hat lekvárból mintegy tízszer többen vásároltak, mint a négyszer akkora felhozatalból.

Mi lehet vajon ennek az oka? A pszichológusok szerint az, hogy az emberek félnek a rossz döntéshozataltól, így inkább nem is vállalják be a “helytelen” döntésük következményét – jelen esetben azt, hogy nem a legjobb lekvárt választották a kifizetett összegért, így inkább kihátrálnak a döntéshozatalból.

A közgazdaságtanban alternatív költségnek nevezzük azt a hasznot amitől elesünk akkor amikor egy lehetőséget választunk a másik kárára. Vagyis vacsorád költsége nem az az ezres, amiből egy szánalmas pizza king-es margaritára költenél, hanem az a két darab párizsis zsemle plusz a fennmaradó pénz amitől ugyanannyira laknál jól, mint a pizzával. A fent leírt kísérletben az áfonyás lekvárnak lehet a barackos, málnás vagy bármilyen más ízű lekvár az alternatívája, kb. ugyanannyi hasznod származna mindegyikből. De itt jön a csavar: minél több választási lehetőséged van, annál magasabbnak éled meg a rossz döntés költségét. Ezzel összecseng a kísérlet eredménye, hiszen kevesebb lehetőség közül az emberek jóval gyakrabban vásároltak valamit.

És akkor asszociáljunk most a generációmra (20-a 30-as nemzedék) és kössük össze a kettőt: ma már Magyarországon is elég nagy szabadságban növünk fel (most nem fogok kitérni persze a szocio-ökonómiai háttérre és az ezzel járó veszteségekre), így egyre több lehetőségünk van mit kezdeni az életünkkel. A középiskola befejezése után tanulhatunk szakmát, dolgozhatunk érettségizhetünk, egyetemre mehetünk, külföldre, külföldön tanulhatunk szakmát, nyelvet, dolgozhatunk pohárszedőként, önkénteskedhetünk, mindennek a pénzünk mennyisége illetve a tudásunk szab korlátot, de ugye mindkettőt lehet növelni ezekkel a lehetőségekkel.

Meg vagyok róla győződve, hogy ez a hirtelen jött nagy Szabadság (tudom, öregesen hangzik, de ha belegondolunk volt már olyan generáció akinek több lehetősége volt nálunk? naugye) csak elodázza a döntéseinket, és ahelyett hogy kitartanánk valami mellett inkább kapkodunk, hogy a másik nem lenne-e jobb, hasznosabb számunkra, és a végén mi marad? Egy üres bevásárlókosár. És ez nem csak a karrierre igaz. Így működik ez érzelmi téren is, akár párválasztásról, akár önfejlesztésről van szó. Kismillió kamu-önismereti tanfolyammal lehet találkozni mindenhol, a családállítástól kezdve a szcientólógiáig mindenbe beleütközhetünk, és ha valami jót is kezdünk el, ott van a kétség – megcsináltuk és hogyan tovább? Nem állunk le hogy meghallgassuk önmagunkat, megyünk tovább, hátha a másik jobb lesz, miért ne próbálnánk ki? Így elveszik az állandóság, ami keretet adhatna az életünknek, nem csoda ha a fiatalok nagy része teljesen szét van esve, ennyi lehetőséghez ugyanis képtelenek vagyunk alkalmazkodni, az iskola meg nem tanít meg arra, hogy szűrjük ki a számunkra szimpatikus utakat. Megnőttek az alternatív költségek és nincs annyi vagyon a mentális számlánkon, hogy mindent fizetni tudjunk.

Egyébként a jelenséget nagyon jól jellemzi szerintem Szabó Benedek és a Galaxisok jelenség. Könnyed, fülbemászó zenét játszanak, olyan szövegekkel, amivel a mai generáció egyértelműen azonosulni tud dúdolgatva az élet nehézségeit.

Itt van például az “egyetleneim” c. számuk:

A szöveget érdemes figyelni:
lemásztam rólad és feküdtünk még egy kicsit, csak úgy meztelenül

Eddig még rendben
rohadt meleg volt a kollégiumban és féltem, hogy előkerül
valamelyik szemét lakótársad
(bár alig ismertem őket)

Igen, megvan az élmény? Nem ismersz egy szituációt/embert de már rosszul érzed magad a találkozás lehetőségével hiszem mi van ha megzavarja a párás szexuális örömeidet vagy a gondolataidat, persze rögtön beugrik a legrosszabb szcenárió
elmondhatatlanul utáltam magam, és elegem volt belőled

Régi jó közhely új formában- hogy is szerethetnél mást ha magadat sem tudod. Igaz, igaz igaz…. Utálom magam, hát téged is, mert Én vagyok veled.

a xanaxos kamaszkorodból és ahogy a hajad hátradobtad

Valljuk be őszintén: ki az aki nem nyúlt már le legalább egy szem magyar frontin-t az öregek gyógyszeres szekrénykéiből hogy jobban érezze magát? és ez még csak az alja a feszültségoldásra alkalmas drogok/alkohol mellett.
az egy darab történetedből, amit előtted már annyian elmondtak,

Na és most gondoljon mindenki arra az egyre, ha figyelsz tudni fogod.
mégis mindig visszamentem
és hazudtam miattad otthon

Hol máshol hazudj, te már más vagy, más problémákkal, meg sem akarod értetni ezt a századot a felmenőiddel.
lehet, hogy szerelmes voltam beléd, vagy simán csak nem volt jobb dolgom

Hogy mi??? Nyilván félsz elköteleződni, akkor lógjunk együtt, oldjuk a mocskos élet adta szenvedéseket együtt, szex-szel egy kollégiumi szobában. Nincs más alternatíva?
aztán évekre eltűntél, külföldön tanultál, csináltál még egy szakot
én meg háromszor költöztem, a végén pont oda, ahol a legjobb barátnőd lakott

Kurva sok a lehetőség. Egy szobából az egyik Németországba megy tanulni a másik az albérletárak miatt és szaralakok miatt folyamatosan költözik
így mennek a dolgok mostanában
lehetne jobb is, de ez van
a múltkor köszönés nélkül elmentünk egymás mellett a boltban

… de egy idő után ez is csak egy korszak marad, egy mélyebb fájóbb,hiszen miért mondtunk le anno egymásról? Mert lehet hogy csak nem volt jobb dolgunk, illetve más lehetőségeket választottunk. Nyílt sebként hasít a kérdés: Jól döntöttem-e?

egyetleneim
gondoltok-e rám
sötét szobákban,
szállodák teraszán,
tengerpartokon
vagy munka után
egyetleneim
gondoltok-e rám

Ennyi, nincs tovább, el vagyunk veszve. A végén meg nem marad más mint egy kis csehtamásos nosztalgia, vágyakozás a meg nem történt felé, csak végre egy kicsit hadd lehessünk szabadabbak a szabadnál!

 

 

 

 

 

Get up, stand up

Már rég született új poszt, ennek nem (csak) a lustaságom az oka, hanem az is hogy az utóbbi időben rengeteg energiám elment a jogaimért vívott harcra, amit párotoknak már ecseteltem is. Elég hullámzóan is éreztem magam, van amikor tisztára ki voltam akadva, de volt hogy teljesen pozitívan álltam a dolgokhoz. Megpróbálom röviden leírni, hogy mi okozta ezt a helyzetet, mit sikerült megoldani és hogyan tovább.

Az EVS-nek vannak alapszabályai, amit minden országban minden szervezetnek be kell tartania, ahol le vannak írva az önkéntes és a vele kapcsolatban álló szervezetek felelősségei és jogai. Elég szigorúan le vannak ezek fektetve, és minden ország National Agencey-je felügyeli, hogy ez betartatik-e vagy sem. De ne szaladjunk ilyen előre. Ha valakinek problémája van először a helyi mentorával beszélhet, ahol dolgozik, aztán a fogadószervezettel vagy a küldővel, végül panaszkodhat a National Agency-nél. Alapesetben van egy küldőszervezet az önkéntes országából, ami ugye nálam magyar, és egy fogadószervezet, ahol dolgozik és az idejét tölti. A papírokat, biztosítást illetve a ‘felvételit’ is ők intézik. Ha ez a tranzakció létrejött, nincs más hátra mint az utazás, beköltözés és munka-móka. A mocskos anyagiakról annyit, hogy minden önkéntes után havi 500 EUR-t kap a fogadószervezet, ebből kell a kaját, szállást és zsebpénzt (ami itt  havi 105 EUR) biztosítani – normális esetben nyilván egyik fél sem ezen fog kabriót venni magának, profit nem keletkezhet sehol, azt teljes egészében a projektre kell fordítani.

Ennyit az alapokról, most felvázolom mi okozza nekem itt a fejfájást:

Küldő szervezet—–koordináló szervezet—-communication gap—-fogadó szervezet.

Az én projektemnél beékelődött a két szervezet közé egy koordináló szervezet is (AFAIJ), akik a fogadó szervezetnek, a Basida-nak intézik az önkénteseket. Ők kapják az összeget utánam, ebből kellene mindent biztosítaniuk számomra, ők folytatták le velem az interjút is. Nos a probléma abból fakad, hogy ők a Basidát nem ismerik, a Basida meg az EVS-t nem. Így fordulhatott elő az a helyzet, hogy más projektleírást kaptam, más helyen vagyok, illetve anyagilag sem akartak mindent biztosítani.

Amikor Madridban voltunk, egy Valentina nevű lánykánál szálltunk meg, aki 3-4 éve ugyanitt csinálta az EVS-t, és a koordináló és a fogadó szervezeteket is jól ismeri, amúgy meg tök úgy néz ki mint Lena Dunham, és hasonló a mentalitása is 🙂 Ott volt egy Giuliana nevű olasz lány is, aki szintén ezekkel a szervezetekkel, de a Basida egy másik otthonában dolgozik már 2 hónapja. Ahogy ez lenni szokott, beindult a Gossip Girlz üzemmód, ahol megtudtam hogy Giulana nem kap kajapénzt hétvégére, illetve hogy a Basida egy fityinget sem kap a koordináló szervezettől, annak ellenére hogy ők főznek itt az önkéntesekre, és a szállás is az övék.

Na mondanom sem kell, eléggé kiborultam. Akkor már ismertem a Basidát annyira, hogy tudjam valószínűleg nem ők a sarasak, hanem a koordináló szervezet, így úgy határoztam hogy a második héten nekimegyek ezeknek a szabályoknak, a további katasztrófát megelőzve. A következőkkel volt problémám:

  • Kajapénz hétvégére- ez a common understanding szerint akkor is jár, ha az önkéntesnek biztosítva van a kaja hétvégére, hiszen ha elutazik nem ott van ahol kapná a kaját. Ezt az összeget tilos a zsebpénzből fedezni.
  • 275 EUR-ig állniuk kell az oda-vissza utat, illetve a program közti utazásokat is, ha ők szervezik, vagy a nemzeti iroda.
  • A programleírásnak egyértelműnek kell lennie, és nem lehet nagy felelősséggel járó, szociális munkát végezni.
  • Heti két, egymást követő szabadnap jár max. 35 órás munkahét után, illetve plusz havi két szabadnap.

Nálam mindet megszegték. Amikor ráírtam az AFAIj-ra rögtön azzal jöttek, hogy a hétvégi kajapénzt nem engedhetik meg maguknak, arra ott van a 105 EUR. Hát itt már nagyon irritált állapotban voltam, hiszen akkor mi a francra megy a többi pénz, ha nem a fogadó szervezetemnek adják?

Itt a magyar  a küldő szerveztem segítségét vettem igénybe, (INNEN IS HATALMAS HÁLA A FVE-nek, akik mindenben kiálltak mellettem, és támogatnak még mindig, akik nem csak szakmailag profik a munkájukban, hanem emberileg is!), ugyanis hosszas e-mailezgetés után is a kooridnálók úgy tértek ki a kérdéseim elől, mint angolna egy megzavarodott horgász kezéből. A küldőszervezetem is írt nekik egy üzenetet, a saját (és nem mellesleg igaz) álláspontjukkal, illetve azt tanácsolták nekem, hogy forduljak a National Agency-hez.

Ez az On arrival trainingen meg is történt (majd teszek fel egy vidit róla, meglepően jó volt kevés bullshiteléssel, kb. egy jobbféle egyetemi gólyatábornak képzeljétek el) a katalán nemzeti iroda EVS fejével sikerült beszélnem, összefoglaltam neki egy oldalban a problémáimat, és megígérte hogy továbbítja az illetékes vezetők felé. Ő is, és az ottani táborvezetők szerint is unfair és szabályszeg hozzáállás ez a pénzügyekkel, illetve a munka típusát is EVS-sértőnek tartották.

Gondoltam tök jó, beszélnek a hatóságokkal és minden el lesz intézve. Ehhez képest nekem kellett fight-olnom:

Mivel az eddigi önkéntesek hétvégén is segítettek, gondoltam már az elején tisztázom az itteni vezetővel, hogy én nem fogok, ott van nekem a szakdoga és amúgy is aludni akarok. Felix nagyon megértő volt, mondta hogy ahogy érzem, és persze lehet két szabadnapom. Jó, ezzel egy probléma kipipálva. Vettem egy nagy levegőt a gyógyszer és fertőtlenítőszagú irodájában, és elmondtam hogy a programleírás egyáltalán nem passzol, és- bár lehet hogy én vagyok az első aki ezen fennakad, a koordinálószervezetnek 500 Eurója van a kajámra is a szállásomra is, ez nem fair hogy ők nem kapnak utánam semmit, pedig ők főznek itt helyben és szobám is itt van. Felix azt mondta nem én vagyok az első akinek problémái vannak az AFAIJ-jal, és hogy tisztában van ennek az ügynek a korrupt mivoltáról, a szervezetnek nincs kapacitása arra, hogy maguktól hirdessék meg a projekteket, inkább kiszervezik, meg amúgy is a pénz csak egy dolog, ők sokkal jobban örülnek annak hogy itt van valaki aki segít, pláne ha az illető boldog is velük. Egyrészt nagyon tisztelem ezt a tiszta altruista hozzáállást, másrészt látom hogy azért lenne itt helye a pénznek, és az önkénteseknek sem kellene a koordináló szervezetet basztatni kajapénzért és egyebek. Megígérte, hogy a projektleírásnak is utánanéz, meg is lepődött rajta hogy az AFAIJ kamuzott.

A programleírás ugyanis több helyen is bűzlik,és a Skype interjún is másokat mondtak. Itt kb. egy magánkórház-szerű intézményről van szó, ahol reggelente igenis fel kell kelteni, zuhanyoztatni, és öltöztetni azokat az embereket, akik erre nem képesek. A leírás szerinti ‘taking care of disabled people’ -be szerintem egyáltalán nem fér bele ez, illetve elég nagy sokkélmény volt ez elsőre. Ha Nicolo nem lett volna itt és nem cserélte volna az egyik legbetegebb emberen csak úgy rutinszerűen a pelenkát, valószínűleg már rég kifutottam volna a világból. Azóta beszéltem Beával, aki hasonló területen dolgozott és szerinte az olyan intim helyzeteket, mint a zuhanyoztatás meg lehet szokni pár hét alatt. Plusz elgondolkodtam ezen és arra jutottam, hogy mivel semmit sem erőltetnek rám (az elején mindig megkérdezték hogy akarom-e csinálni a dolgokat, meg hogy nem muszáj stb.), időt adok magamnak, hogy menni fog-e, tehát ezt a problémát is semmisnek tekintettem, hozzátéve azt, hogy szóltam a koordinálószervezetemnek is hogy írják át a programot.

A program ott sem stimmelt, hogy én családokra is számítottam, ezt az interjúban is mondták, és azt gondoltam hogy ha a nagyon leépült emberekkel nem tudok mit kezdeni, háziban segíteni majd gyerekjáték lesz. A városka nem 10, hanem 60 km-re van Ciudad Real-tól, ami egy elég nagy város, tehát akár gangelhettem is volna ott, ehhez képest most egyedül vagyok. Szerencsére direkt örültem annak, hogy nem lesz itt más önkéntes, de azért egy kis nightlife-ot néha el tudnék képzelni.

Szóval kb. az összes alapelvet megszegte a koordinálószervezetem, és amikor ezekre rámutattam, csak a szavaimat tekerték erre-arra, meg még bunkó stílusban is válaszoltak. A küldőszervezetemnek elég sok munkát adtam ezekkel, btw szerintük is tisztességtelenek, és az utóbbi 16 évben nem találkoztak még hasonlóval, szerintük is az alapelveket szegik meg.

Az i-re a pontot az tette fel, hogy Felix megkért arra, hogy hétvégente is egyek együtt a csapattal, mert az itt lakóknak rosszul fog lejönni ha nem mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek. Vagyis vasárnap is legkésőbb 9-re legyek az ebédlőben. Szerintem mindenki ismer annyira, hogy tudja milyen nagy kérés ez felém. És bár miután szombaton 11-kor tényleg megkérdezték az emberek, hogy Madridban voltam-e, én meg röhögve válaszoltam hogy nem, csak aludtam, sejthettem volna az okokat, helyette kiakadtam és úgy voltam vele, hogy élek a szuper küldőszervezetem által kínált lehetőséggel, és elhúzok innen a retekbe, egy másik projektre ahol ‘csak’ gyerekkel kellene foglalkoznom.

Kedden fel is hívott a másik projekt vezetője, szerintem elég hatásosan adtam a spanyolul értő szerepét is, szóval valószínűleg csak kicsit kellene őket nyomni papírügyileg hogy átvegyenek. Rá két percre viszont jött egy e-mail az AFAIJ-től hogy úgy döntöttek, fizetnek nekem, és a két másik otthonban dolgozó önkéntesnek hétvégi kajapénzt.

Ennek nagyon megörültem, hiszen kurvasok (tényleg khhhuuuurva sok) e-mail után úgy éreztem sikerült valamit a jogaimból érvényesítenem; ez tök más érzés, mintha az ember kicsit absztraktabb módon harcol a jogaiért, nem ugyanaz elmenni tüntetni valami ellen pl. és reménykedni hogy valami változik, hanem tényleg szó szerint a bőrömön éreztem a hatását.

De nekem nem fogják ám 50 Euróval kiszúrni a szememet: ha itt maradok, a hatékonyabb kommunikációért, normális leírásért, és korrupciómentes szervezésért fogok harcolni. Ehhez társam lenne Valentina (tényleg nagyon határozott csajszi), és a másik lány is tuti benne lenne.

Ezzel szemben még mindig filózok a váltáson: ott nem csak anyagilag járnék jobban, de több szabadidőm is lenne, akkor kelnék és ennék amikor csak akarok, és a munka is kevesebb és könnyebb lenne. Egyelőre a szakdolgozat mentén próbálok dönteni, de nem tudom melyik helyzetben tudnék többet írni.

MARADÁS pro:

  • nagyon jó közösség, vezetők
  • már ismerem és szeretem őket, ők is engem
  • fejlődési lehetőség a komfortzónám lebontásában és a jogai harcokban
  • olyan, mint egy nagy család
  • a városba is hoznak-visznek spanyolórákra

MARADás kontra:

  • félelmetesen kevés alvásidő hétvégén
  • további harcok a koordinálókkal
  • viszonylag kemény munka

VÁLTÁS pró:

  • pezsgő szociális élet
  • könnyebb projekt, több szabadidő
  • több pénz (325 EUR mondjuk ebben a kaja nincs benne, most 155-öt kapok plusz kaját)
  • a leendő lakótársammal tuti Wagner-re takarítanánk, tök jó fej már beszéltem vele
  • Granada mellett, tengerpart….

VÁLTÁS kontra:

  • lehetséges YOLO élet folytatása
  • számomra uncsibb feladatok
  • júliusban csak heti 1 szabadnap a tábor miatt

Most ér ám kommentelni, főleg azoknak akik hiányolták eddig az új posztot 😉 Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert én még bizonytalan vagyok!

UPDATE: a kezdéstől számított 59 napig lehet váltani vagy megszakítani projektet úgy, hogy az rövid távú önkéntességnek számítson, és utána az ember részt vehessen másikban is. A 60. naptól kezdve már hosszúnak számít, tehát ha akkor szakítanám meg, már nem lenne többé lehetőségem mást kipróbálni.

Hezita

Ezt kaptam ma egy betegtől, aki egyébként a legmogorvább, mondhatni az itt lakók “Grumpy Cat-je” (bár én ezért bírom nagyon)…. Sétálás közben megkérte hogy álljunk le és nekem adta ❤

18519377_120332000766035021_1967942479_o.jpg

Már majdnem száz százalékosan biztos voltam amúgy abban, hogy projektet akarok váltani, de az ilyen pillanatok no hát ezek meghatnak és tök jók 🙂

A váltásról amúgy akartam írni, de az utóbbi két hétben legalább 50 db e-mail-t váltottam a különböző szervezetekkel, hatóságokkal, mivel sajnos egy korrupt koordinálószervezettel hozott össze a sors, és most éppen minden követ megmozgatok hogy felülvizsgálják az esetet.

István szerint, aki a tökéletes inzervem- precíz, pontos, megbízható, és minden papírt pöpecen elrendez, ha már én avatkozok bele az ilyen bürokratikus dolgokba, akkor tényleg nagy gáz lehet.

Egyelőre várok mi sül ki az esetből, de igyekszem ma vagy holnap részletekbe is menni.

Amúgy jól vagyok, szeretem itt az embereket és néha, mint pl. most az is kiderül hogy ők is engem. de van az a határ amikor azt mondom hogy ebből elég, és elmegyek a legfelsőbb határokig, hogy tisztességesebb legyen minden végre itt.